Poljot 3133

Tegnap (04.30-án) befejeztem életem első Poljot 3133-as posztszovjet kronográf szervizelését… Munka mellett lassan haladok a javítási tervvel, de ez is egy stáció, tekintve, hogy kötőhártya gyulladás miatt 1 hónap kimaradt. A legnagyobb kihívás a billegőtől balra elhelyezkedő gátkerék melletti közkerék tengelyére kerülő segédkerék felütése volt, mivel ennek a fogai a mellette lévő krográf fogaskerék fogaival kell, hogy kapcsolódjanak, így nem szabad teljesen felütni a tengelyre (csak a tengely tetején ül). /A fogódzás mértékét az egyik beállító csavarral lehet szabályozni./ A videón jól látszik, hogy hibátlanul kapcsolódnak. A kronográf percgyűjtő kismutatója sem jött le, a mutató csőtengelye a csapon maradt, ezt úgy kellett leütni. Az órát az előző „órás” teljesen szétolajozta, tucsogott a szerkezet az óraolajban és a billegő hajszálrugója is össze volt tapadva emiatt. (Nem tudom, hogy ezt hol tanítják, de nem az első ilyen szétolajozott óra volt, amivel találkoztam. Olajból a kevesebb a több és a jobb.)
Az óra beszabályozása a  WeiShi No.1900-as műszerrel történt, amelynek végeredménye az alanti képen látható. (Amplitudó 319 fok, sántítás 0,0 ms, napi +6 ms járáseltérés) Ezek az értékek egy jóval nemesebb márkának sem válnának a szégyenére.

Similar Posts

  • Certina cal. 25-35 javítása

    Certina cal. 25-35 javítása Régi álmom volt a Certina svájci szerkezetek javítása. Jóhírű, de nem túl felkapott márka, megbízható svájci gyártó. Az óra sajnos nagyon leharcolt tokkal került hozzám. A szervizelése könnyen elvégezhető csak a felhúzó szerkezet kis csavarjai jelentenek némi nehézséget. Sajnos a jól működő óra amplitudója még mindig 150 fok körüli, így valószínű,…

  • Poljotok

    Poljot 2609 – középmásodperces, kézi húzós Poljot 2614.2h- középmásodperces, naptáras, kézi húzós Poljot 2616.2h- középmásodperces, naptáras, automata Három testvér, azonos alapszerkezettel. Készültek az 1970-1980-as években a Szovjetunióban, a szovjet óragyártás zászlóshajójának, az Első Moszkvai Óragyárnak a kiváló termékei. Mi a közös bennük? Természetesen az, hogy az én tulajdononban vannak és mindhármat én szervizeltem le. Csak…

  • Wostok 2409

    Wostok 2409 javítása Az óra nem járt, amikor hozzám került. A járat tanulmányozása után az derült ki, hogy a horgonyszár magasabban áll és a horgonyvilla bele üt a billegő vezetőkőbe. A számlap is el volt mozdulva, valószínűleg meg lett ütve az óra. A rugóházfedélen jól látható az elkoszolódás, a rugó kenése is túlzott és elöregedett…

  • Slava 2414 javítása

    Slava 2414, kézihúzós, naptáras mechanikus óra. 2. moszkvai óragyár, kb. 1980. A Slava-k a szovjet óragyártás gyöngyszemei, sok órásmester szerint a legprecízebb szovjet órák. Polgári használatra szánták őket, a fenti dupla rugóházas típus. A negyedeskerék rá van préselve a perckerékre. Ha a perckerék bordái kikopnak csúszni fog a mutatószerkezet. Ennek a kopásnak a javítása az…

  • |

    ETA 2824-1 javítása

     A fenti Certina márkájú órában lévő ETA 2824-1 automata szerkezet abban különbözik a népszerű ETA 2824-2 -től, hogy nem másodperc stoppos, tehát mutató igazításnál nem áll meg az óra és ezzel együtt a másodperc mutató. Számos hibával került hozzám. Hiányos volt a naptárszerkezete, hiányzott belőle a naptár rögzítő rugó (date jumper), a koronakerék csavarja bele…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük